Olvasóink írták: Mosoly a holnaphoz - út, az SM tükrében -[2012.08.23.] - Magyar SM Info - Hírkategória: Általános Március végét írta a naptár. A tél már levetette súlyos köntösét, a természet a nyíló tavasz színeit öltötte magára.
Egy napfényes délelőttön szemében szokatlanul tükröződött vissza az élet. A pillanat fogságában halvány körvonallá vált a világ. Némán, érthetetlenül, kettős világtalanságban úszott tekintete.
Az út szétvált előtte, a járdák térkövei megszámlálhatatlanul folytak össze lábai alatt. Minden elmosódott, mint tört üvegen a fénysugarak -, az arcokon megfejthetetlen jelek szólították. A fák ágai furcsán kapaszkodtak egymásba, mintha utolsó ölelésük lett volna.
Kettős látás – hangzott a diagnózis, melyet a tünet kiváltásának okozati megállapítása követett.
Nemcsak a külső idő képei merevedtek eközben végtelennek tűnő lenyomatokká lényében, hanem belső utazásának állomásai is. Önmagát kereste, s mint elhagyott emlékeket, csak töredéknyi képeket talált, melyeket most nem tudott összeilleszteni.
A látászavar mellett egyidejűleg végtaggyengeség, zsibbadás és koordinációs zavar jelentkezett. Teljes mozdulatra vágyó, élettelen rongybábúhoz hasonlított karja. Ha szavakat próbált formálni a papíron, a betűk, hol kifutottak keze alól, hol ákombákommá alakultak, ellentmondva az irány görcsös akaratának. Erős igénybevétel esetén a tünet fokozódott, s csak idővel terelte magát a helyes mederbe.
Megmagyarázhatatlan volt számára, hogy életének magától értetődő, természetes cselekvéssorai, mint az írás, a látás, a térben való biztos tájékozódás és pontos irányadás, miért váltak egyszerre ismeretlenné, szinte újratanulandóvá.
Idegenné vált mozdulat, érzékelés. A - sehonnan sehova - tétova útján hullámzott teste, melynek határait először érezte. A határolt létben egy könnycsepp hullott a földre, melytől az egész bolygó egy kicsit súlyosabb lett, s akárcsak ő, a Föld is kissé eltért pályájától. Egyre és egyre szorította magához - olykor szokatlan erőtlenségbe zuhanó - anyagi világa, mely egykor elválaszthatatlan lett tőle az élet ébredésével.
A természet létezésének egyre nagyobb sodrásával lüktetett, a május illata lengte át lelkét, melynek erejét az idő tette próbára. Az MR-vizsgálat eredményt hozott. 27 éves volt, amikor találkoztak. Váratlanul, ismeretlenül érkezett. Neve: SM, az ’ezerarcú’. A test különösen beszél. A lélek kérdez: világában érzések, gondolatok, és a gyógyulás reményvirága -, egy mosoly a holnaphoz.
Miután megértette, mi történik most vele, úgy látta, lépésről lépésre kell haladnia a javulás előmozdításához vezető fizikai és mentális úton. Érezte, utóbbinak kiemelt szerep jut.
Az úton, mint egy hátizsákban a legfontosabb kellékeket, úgy hordozta magában forrást teremtő énjét, melyből hit és bizalom áradt. A Nap vigyázó sugarai kísérték éber lépteit…s volt, hogy a felhőkből esni kezdett, arcát a létbe öntött árnyak borították el, a kapaszkodó egyre nehezebbé vált, és ő, egyre mélyebbre ásott lelkében, hogy lásson az úton.
Tudta, a kiegyensúlyozottabb, tünetmentes szakasz után újabb, addig nem tapasztalt jelenség érkezhet. Mint azon a napsütötte, rekkenő napon, amikor homályosan, szinte ködben úszott szemében látkép és holnap, csak a jelen reménye vezette teste lélegzetnyi késztetését a teljesértékű lét újjáéledéséhez, az idő megnevezhetetlen intervallumában.
Próbára tett valóságát a testfeletti lélek ereje szabadította és emelte fel újból és újból lénye világához.
Mozdulata a szeretet segítő valójában talált minduntalan irányra, érzékelése tiszta képre-, így lelve meg lénye igaz önlényegét a gyógyulás reményében -, amelynek sorait a láthatatlan messzeség és az élet mélysége ír tovább.
Az élet mélysége, melyet egy megváltozott tükrön át szemlélve, tanulja létezésnyi önmagát.
Csaba Lilla
