
A 2013-ban tizenkettedik alkalommal hirdették meg azt az új pályázatot, aminek a témája mindig felemelő: elismerni a társadalmi összefogás és felelősségvállalás példaértékű bemutatását. A cikkekből olyan kezdeményezéseket ismerhetünk meg, amik a társadalom, és a kisebb közösségek szellemi és gazdasági fejlődését segítik elő. A most díjazott újságírók nem kevesebbet vállaltak, mint a különböző szektorok, csoportok, szervezetek és magánszemélyek összefogásával sikeresen megvalósuló kezdeményezések népszerűsítését a médiában. A HBLF nagyra értékeli az újságírók társadalmi elkötelezettségét, amit ezen pályázat évente történő kiírásával, és az adott év legkiemelkedőbb írásainak, riportjainak díjazásával is el kíván ismerni.
A helyezettek: (Forrás: www.hblf.hu)
„Bíró Bori (Klub Rádió) végzett a 100.000 forintot érő harmadik helyen. „Mentális akadálymentesítés – tolerancia és elfogadás a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának jegyében” című riportjában bemutatja, hogy a RehabJob Non-profit Kft. miként segíti felkészíteni különböző vállalatok munkatársait arra, hogy megváltozott munkaképességűeket fogadjanak be, és sikeresen integrálhassák őket a munkakörnyezetbe. Bíró Bori részére a díjat Nagy Andrea, a Magyar Telekom Nyrt. HR Kompetencia központvezetője adta át. „A Magyar Telekom működésében mindig is óriási szerepet kapott a társadalmi szerepvállalás, amelyet számos díj, elismerés igazol. Sokszínű vállalat vagyunk, tavaly elnyertük a „Fogyatékosság-barát Munkahely” címet, amelyben nagy szerepe volt az elmúlt években sorozatosan megvalósított Érzékenyítő programjainknak. A szemléletformálásban, gondolati akadálymentesítésben előttünk álló még hosszú úton segítségünkre vannak az olyan „tettestársak”, mint Bíró Bori. A Szerepvállalás című műsorban elhangzott riportsorozata mindannyiunk számára közel hozza azt a kérdéskört és annak felelősségét, amelynek súlyát egyébként csak akkor tapasztaljuk meg, ha közvetlenül vagy közvetve magunk is érintetté válunk” – fogalmazott Nagy Andrea.
Lőwy-Korponay Bereniké (HETEK) a második helyezésért járó 150.000 forintos jutalomban részesült „A gurulók” című cikkéért, amiben megváltozott munkaképességű emberek – egy közhasznú, hiánypótló szolgáltatás keretében történő – foglalkoztatását mutatja be, melynek célja a mozgássérültek, mozgásukban akadályozottak ellátása egyénre szabott segédeszközökkel. A díjat Márta Irén, Holcim kommunikációs igazgatója adta át
. Lőwy-Korponay Bereniké írása egy fantasztikus közösséget mutat be, amelyet a pozitív gondolkodás, az önzetlen segítség vágya mozgat. Büszkék vagyunk arra, hogy a Holcim a Média a Társadalomért Díj partnereként hosszú évek óta ráirányíthatja a figyelmet hasonló kezdeményezésekre és elismerésben részesítheti a média egy-egy kiemelkedő képviselőjét– mondta el Márta Irén.
2013-ban
Doros Judit (Népszabadság) „Mese a sebekre” című cikkével érdemelte ki a Média a Társadalomért pályázat első díját, és az azzal járó 200.000 forintot. Az írás egy meseterápiás központot mutat be, ahol hátrányos helyzetű csoportoknak – állami gondozott gyerekeknek, leányanyáknak, börtönben lévő anyáknak és gyerekeiknek – szerveznek táborokat Paloznakon, a Balaton-felvidéken. Az I. helyezettnek járó oklevelet Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR és kormányzati kapcsolatok vezetője és Tóth Valentin, a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok vezetője adta át. „A Richter számára a társadalmi felelősségvállalás kiemelt jelentőséggel bír, éppen ezért igyekszünk egyre több programmal, minél szélesebb körben segíteni amennyire lehetőségeink engedik. Úgy vélem, a média, az újságíró lehet az a csatorna, mely felhívja, ráirányítja a figyelmet a társadalmi összefogásra, kapocs lehet a rászorulók és a támogatók között. Örömünkre szolgál, hogy több éve támogatói lehetünk ennek a díjnak, mellyel azokat a kitűnő újságírókat díjazzák, akik írásaikkal oly sokat tesznek a társadalomért." - mondta el Beke Zsuzsa.