Idén decemberben a SM-betegségről írt dal is reflektorfénybe került a Fogyatékos Emberek Világnapján. Az Újbudai Önkormányzat „Világnyitók” című rendezvényén került dalba-szóba ez.
Itt lehet olvasni egy beszámolót erről, illetve egy személyes történeten keresztül, hitelesen:
„E jeles esemény felvezetésére a szervezők, óriási megtiszteltetésünkre az Ezerarcú társ című dalunk videoklipjét választották!”

Ezt Dávid Péter, a dal zeneszerző-szövegírója írta, amikor is Nagy Zoltán, szövegíró –énekes, kerekesszékes SM-beteg sorstárssal együtt vett részt ezen a rendezvényen:
"Örömteli felkérésnek tettünk eleget tegnap, amikor is Szekeres Pálnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma, fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosának, valamint a világnap szervezőjének a Nem Adom Fel alapítványnak és vezetőjének Dely Gézának meghívására a Barba Negra Music Clubban vendégeskedtünk.
Itt került sor a fogyatékos emberek világnapja előtt tartott sajtótájékoztatóra, ami egyben a háromnaposra bővült rendezvénysorozat megnyitójául is szolgált."
A bejegyzés 2016. december elsejei alkalomból született.
A dal a YouTube-on itt hallgatható meg, igényes, elgondolkodtató videóklip formájában. A több, mint 8400 megtekintés magáért beszél!
Lejegyezte: Fülöp Hajnalka